Gyönyörű tengerparti város. Megyek az úton, épp hazafelé a tengerpartról, amikor rajta akad a szemem egy zöld feliraton: Masjid.
Nahát! Egy mecset! Ide be kell menni, épp imaidő van. Gyorsulnak a lépteim, zsugorodik a távolság, már majdnem bentvagyok, csak az ajtó állja az utam-zárva van. Talán pont csak egy ima erejéig nyitják ki, s utána mindenki szétszéled? Épp jön egy testvér.
-Béke legyen veled! Imádkozni szeretnél?
-Béke legyen veled is! Igen, ha lehet...
-Sajnos itt nincs nőknek hely..
-Értem...akkor mindegy...csak megörültem, hogy mecsetet látok, gondoltam nem megyek el úgy mellette, hogy ne imádkozzak.
-Próbáld meg azt a mecsetet ott fenn-mutat egy katolikus templomra.
-Köszönöm, már megyek is.
És mentem is, bár kicsit furának tűnt, hogy, ha minden igaz, majd egy templomban fogok muszlimként imádkozni.
Meg is érkeztem, nyitottam is volna az ajtót...ha nyilt volna. Sajnos ez is zárva volt.
Körbejártam-igencsak kedves látvány volt az épület, gótikus vonások, magas torony, virágos ablakok, s a megszokott hideg-rideg templomi padok helyett, már el is képzeltem egy kedves puha szőnyeget, amin mindenki ül, s ahova imakor mindenki leborul.
Az épület méretét nézve már odaképzeltem pár nőt is a sorok végére. Ebben a mecsetben biztosan vannak nők is!
Amin bekukkintottam az egyik oldalszárnyba, szép nagy betűkkel kiirva rátaláltam a "női imaterem" feliratra. Megdobban a szivem: ez az!
Nyitottam volna a kiskaput, hogy legalább közelebb kerülhessek az ajtóhoz-hogy miért, nem tudom...talán, hogy bekukucskálhassak az ablakon...
Hirtelen fennakadt a kapu egy láncon, vastag vaslánc, lelakatolva. A lakatot mintha már száz éve nem látta volna kulcs, poros és rozsdás. Itt van a női imaterem. És most, hogy van, úgy tűnik senki sem ment be a kapun. Nem mondtam, hogy senki nem használja, azt nem tudhatom. De az imateremhez vezető kaput rég nem használták. Ez újra egy olyan csomagolás volt, amin nem szivesen pihentetem a szemem. Allah tudja csak, mi az igazság, ez itt csak egy eszmefuttatás, ami inshaAllah nem vezet semmi rosszra.
Azt mondják, az embernek mindig az kell, ami nincs. A szőkék mindig sötétitik s hajuk szinét, a barnák szőkitik, az egyenes hajúak göndöritik, a göndorhajúak kisütik.
A külföldi muszlimok mecseteket épitenek mindenfele, mert nincs. Aztán, ha meglesz, nem járnak. A nők megfogadva a tanácsot, hogy a legjobb ima az, amit otthon végeznek el, oda jutnak, hogy kitiltják őket a mecsetből. Végül, ha meg nyitnak olyan mecsetet, ahova ők is mehetnek, oda talán nem is mennek.
Mondd meg, o, Adam fia...mikor foglak én valaha is megérteni?!
Különben meg bagoly mondja verébnek...múlt héten, amikor mehettem volna egy olyan mecsetbe, ahol nagyon kedves közösség várt volna vissza, nem mentem, mert esett az eső és hideg volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése