Keith (2008)

Valamiért újra- és újranéztem egy filmet. Talán mert jó rendezés? Talán mert jó volt a sztori? Talán mert jók voltak a szinészek.
Nem. Nem tudom...
Azért mert soha nem láttam ennyi keserűséget valaki szemében. Azért, mert az a fiú, aki velem egyidős olyasmit ad vissza játékával, amit még életemben nem láttam. Az is lehet, csak beleképzelem, csak látni akarom. Nem érzem át, mert nem érezhetem, és mégis átérzem, mert mindig ezt teszem.
Az a keserűség, az a félelem, az a düh, ami gyötri sorsa miatt, azok a kétségbeesett őrült ötletek... Kamasz, de felnőtt. Vicces, pedig valójában megkeseredett. Bánt, pedig valójában szeret. Bátor, s közben úgy fél, hogy ajkaira kiül a sirás, szemeiben megreked a gondolat- ugyanaz a gondolat.
A lány pedig...magabiztos. Komoly tervei vannak, mindent előre kitervezett, megálmodott. Mindenkinek, és mindennek megfelel. És mindezek közepén megtalálja önmagát: azt a lányt, aki nem akar többé megfelelni, hanem egyszerűen önmaga akar lenni.
Önismetetről elmélkedtem a napokban. Irni róla könnyű, de gyakorolni a nehezebb.

Önismeret: azért néztem újra a filmet, mert valami megfogott benne, és nem jöttem rá, mi az. Talán eszembe jutott, mennyire bonyolultak néha az emberi érzések, mennyire furcsa is a sziv. Talán magamra ismertem. Néha én is tudok kesernyés vicceket ejteni. Néha én is tudok mosolyogni, mégha belül fáj is -és aki ismer, meglátja mosolyom mögött, a szememben megbúvó könnyeket. És, ha meg is látja, de nem szól, nem akarja látni, A Tudó biztosan tudja, mit rejt szivem. Neki mindent elmondhatok, hisz tudja, és megérti akkor is, ha még én sem értem önmagam.
Régebb én is megfeleltem mindennek és mindenkinek, de nem a Mindenség Urának. Még most sem sikerül, de legalább igyekszem...Régebb én is sokmindent megterveztem, megálmodtam, s az álom kártyavárként hull össze, ha az isteni elrendelés bekövetkezik.
Én is láttam már mást mosolyogni úgy, hogy közben szakadni látszott a szive, s én is bántottam már mosolyogva, szivtelenül.
Voltam már a lány, s kicsit voltam már a fiú is. Voltam már magabiztos és voltam már kétségbeesett. Voltam már játékos és voltam már játékszer. Voltam már szép királylány és voltam már rút kiskacsa is. Voltam már vidáman szerelmes és volt már a szivem összetörve is.
Voltam.
Most más vagyok. Nem sokban más, de az az önismereti fejezet már megmarad nekem-titok.

A filmet viszont újra lehet nézni, újra lehet élni, mig elő nem bújik a fájó igazság, s az ember megismeri igazi lényét.

Natalie: Who the hell do you think you are?
Keith: Who do you think I am?
(KEITH 2008)

Végtelen türelem

Végtelen óceán partján lógatod lábad, s arra vársz, hogy a habok elérjék lábujjaid, a hullámok beássák magukat talpad alá és eltemessenek vizzel-földdel.
Arra vársz, hogy az a sok viz elfogyjon, elhullámozzon, eltűnjön a láthatárról és végre meglásd a tulsó partot. Vársz. Hiába...

Végtelen sivatag tikkasztó közepén éget a nap, s arra vársz, hogy valahol majd feltűnik egy látomás, jelet ad egy délibáb, egy kusza ábránd.
Arra vársz, hogy valami reményt adjon ahhoz, hogy továbbmenj, hogy ne add fel, mert valahol a sivatag túloldalán ott vár az óceán. Vársz. Hiába...

Végtelen idő csendes ölében megbújva arra vársz, hogy szived dobogjon, szemedben szikra ragyogjon s lelked könnyed táncba kezdjen, elröppenjen.
Arra vársz, hogy újra hallj, hogy újra tudj, hogy újra láss. Hogy lelked végre megpihenjen, hogy idő már ne is legyen, jövő és múlt egybekeljen s jelenben megrekedjen. Vársz. Hiába... Te! Kicsinyhitű!

Várakozás közben, mig nézed a tenger habjait eszedbe se jut a Próféta, ki előtt az Útmutató (Al-Haadi) megnyitotta a vizet, kinek megmutatta a tulsó partot.
Várakozás közben, mig markodban morzsolod a sivatag homokját eszedbe se jut a Próféta, kinek a Tápláló (Al-Muqeet) leküldte eledelül a mannát, és útmutatást adott a sivatag közepén.
Várakozás közben, mig számolod a perceket, várod az idő múlását, eszebde se jut, hogy az idő csakis tied, s az Örökkévaló (Al-Baaqi) az, Aki az Első (Al-'Awwal) és a Végső (Al-'Akhir), s Akihez majdan visszatérésed lesz, s minden türelmetlenkedésedért felelsz.
Mindig vársz, csak türelmetlenül. Mindig hiszel, de kicsit hitetlenül.


Ali bin Abi Talib azt mondta: "Olyan a türelem viszonya a hithez, mint fej a testhez." Azután felemelte a hangját mondván: "Bizony nincs hite annak, akinek nincs türelme!"

"Milyen jó a hívőnek! Allah csak olyat rendel a hívőnek, ami jó neki. Ha valami csapás éri, türelemmel viseli azt, akkor jobb lesz neki. Ha valami öröm éri, hálás érte, s még jobb lesz neki. Ez csak a hívővel történhet meg."(al-Bukhari)

Abu Szaid al-Khudri arról számolt be, hogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: "És senkinek sem adatik jobb és bőségesebb adomány, mint a türelem."

Meddő vita

Száraz sivatagban helyenként apró virág sarjad, mint mester csiszolása közben a kipattanó szikra. A virág gyökeret ereszt, a szikra tüzet szit. Szived mégis mindezt tűri csendben, mozdulatlanul. Néha már-már majdnem ott a szikra, látom a szemedben, bárcsak apró lángra kapna!
De nem. Akaratod makacsul ellenszegül. Utálatod kiöl minden sarjadó virágot.
Máskor féltő szeretet árad belőled. Tudom, fáj. És olyankor fohászkodom a szikráért, a csodáért, ami új világot nyisson eléd, ami új virágot nyiljon.
Tekinteted szürkén-száraz virágokról regél. Apró, elfolytott csodák. Bárcsak hagynál, egszer, egyet növésnek, kinyilasnak eredni, csirájában nem elfeledni, nem megfeketedni.
Rám mutatsz. Azt hiszed úgy fitogtatom virágom, mint páva a tollait. Nem látod, hogy a virág is csak halandó. Nem látod, hogy ha nem ápolják, múlandó.

"Ezért ha egy gyermeket látsz, gondold azt: ő még semmi bűnt el nem követett Allah ellen, jobb ember tehát, mint én. Ha egy öreg embert látsz, gondold azt: ő sokkal régebben szolgálja Allahot, mint én, biztos jobb ember hát nálam. Ha tudóssal találkozol, gondold azt: neki megadatott, ami nekem nem, elérte, amit én nem értem el, tudja, amit én nem tudok – hogyan hasonlíthatnám hát magamat hozzá? Ha tudatlan emberrel találkozol, gondold azt: ez az ember tudta nélkül követett el bűnt Allah ellen, én pedig tudatosan. Allah törvénye szigorúbb velem, mint vele, nem tudhatom hát, hogy melyikünk milyen végre jut. Ha hitetlennel találkozol, mondd azt: nem tudhatom, lehet, hogy muszlim lesz, és jótettekkel fogja bevégezni életét. Amikor az Iszlámot felveszi, bűnei megbocsáttatnak, de ami engem illet, lehet, hogy Allah tévelygésbe visz, hitetlenné válok, és amikor Allah előtt állok majd, azok között leszek, akiket büntetéssel sújt." (Imam Ghazali)