Ima

Egy atom.
Egy sejt.
Vér, csont, szövetek.
Hajszálvékony csatornákon száguldó vérvörös nedű.
Sziv, mely dallamosan dobog.
Test, mely alázatosan leborul Ura előtt.

Piros-fekete: szőnyeg.

Agy, melyben moziként peregnek le a képek: atom, sejt, szövetek, vér, sziv.
Lélegzet. Sóhaj. Meghajlás, leborulás. Csend. Áhitat. Bűnbocsánat és hála.
Alattad a fekete föld, ahova sápadtan, testedben megfáradtan, lélekben reménnyel telve, vagy megrémülve kerülsz.
Feletted az ég, ahova elvágyódsz, ahova lelked repülne. S gondolatban meg is teszi.
Felhők, csillagok, véget nem érő pályák, üstökösök, Hold, Nap, bolygók, végtelennek tűnő univerzum. Ködös felhők, melyen tovább nem léphetsz a Tudás birodalmába.

Onnan tekintesz le magadra, s meglátod valódi éned. Lelked igazi lényét. Egy vagy te, az összes többi porszem közül. Csak egy atom, a világ lélegző testében, mely, csakúgy, mint te, meghajol Ura előtt. Univerzum, bolygók, Nap, Hold, üstökösök, pályák, csillagok, felhők, sziv, vér, szövetek, sejt, atom-mind Allahot szolgálják. Visszatértél az utazásból. Szolgáld hát te is tovább, engedelmesen!

"Ti hívők! Hajoljatok meg, boruljatok le, szolgáljátok Uratokat és cselekedjétek a jót! Talán boldogultok." (22:77)