Kerek erdő közepén éldegélt egy öreg medve.
Járt fel-alá szomorún, társaság után keresve.
Sóhajtott is búsan szegény: medvék közt leszek én legény!
Egy baj volt már csakis vele, medvetábor nem kedvelte.
Gondolt egyet medvekoma: -Leszek én a magam ura!
Útnak indult szaporán,
dombok között, hegy alján.
Elérkezett messziföldre, másik erdő közepébe
Körülnézett kételkedve: nincs már itt egy szál se, medve...
Volt viszont egy lusta borz,
Gyerünk öreg, toborozz!
Borzos borzunk belecsapott,
-Csináljunk Aranycsapatot!
Mentek vigan tovább, ketten,
vigyorogva, önfeledten.
Tisztás szélén kakukk hallszott,
leröppent és csatlakozott.
-Hova megyünk harcostársak?
Van egy szúnyog, kardforgató, hivjuk őt is, az lesz a jó!
Jött a szúnyog fegyverkezve,
rajta sisak, és a vérte.
-Ismerek egy őrzőkutyát, úgy énekel, mint operát!
Elértek a kutyaólhoz,
áriázott is a Borzos.
-Gyerünk fiúk, másszunk fára,
ott a mókus, várt is mára.
Magas fának tetején, ült a mókus, kis szendén.
-Szedjünk mind egy mogyorót, bulizzunk aztán egy jót!
Állt a medve elmerengve...
Füstbe ment már rég a terve?
Visszavágyott medveföldre,
medvék közé brummogni, málnásokban bújkálni.
Késő reggel ébredni, csupán medvének lenni.
Most már késő kiszállni, erdő népe rá számit.
Ment hát igy a csapat tovább, felkeresni a nagy bálnát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése