Az enyém?!

-Az enyém!-kiáltott fel durván és tépte ki testvére kezéből. Szegény plüssmaci megtépázva került egyik gyerek kezéből a másikéba.
A kislány sirva fakadt, majd elrohant.
-Az enyém, ismételte a fiú és büszkén nézett a zsákmányra.

-Az enyém! Orditott húgára a lány.-Mit képzelsz, csak igy kölcsönveheted a kedvenc ruhámat?! Ez az enyém, többet ne is nyúlj hozzá!
Húga sóhajtva tette be maga után az ajtót.
-Az enyém! Fogta ruháját és méregette magát a tükörben.

-Az enyém! Kiáltott a férfi feleségére. Az én házamban élsz, az én kenyeremet eszed, hát maradj már csendben!
A nő orcáját félreforditva, hogy senki se lássa, hagyta legördülni lassú forró könnyeit.
-Az enyém! szólt pökhendin a férfi és megleste tükörképét az előtte kitöltött kávéban.

-Az enyém!-szólt a bátyjára -Többet meg ne lássalak a volánnál. Ez a kocsi minden kincsem, nem engedhetem, hogy valami baja essék.
Bátyja vállát vonogatva, csalódását visszafolytva nézett rá.
-Az enyém! húzta végig kezét az újan festett csillogó kocsin.

-Az enyém!-szólt anya a lányára- Mit képzelsz te magadról, hogy ilyen ékszerekkel akarsz útnak indulni? Vedd csak a saját bizsudat, az neked bőven elég.
A lány vágyakozón nézett vissza utoljára az arany csillogására.
-Az enyém! markolt bele az asszony a dobozba, s emelte láncait a szive fölé.

-Az enyém...-állt a tátongó mély gödör előtt a fekete földet nézve. Szive összeszorult, nagyokat nyelt. Apró kövek, fekete sár, futkosó hangyák, felbukkanó giliszták vették körül. Belemarkolt a földbe, majd nézte, amint az kipereg ujjai közül, s eltűnik az avaron.
-Az enyém...-borult le a földre könyörögve, bocsánatért esedezve.

"Ki az, aki Allahnak tisztességes kölcsönt akar adni, hogy Ő [az Utolsó Itélet elszámolásakor] többszörösen megduplázza néki azt? Allah [az egyiknek] szűk marokkal, [a másiknak] bőkezűen [mér]. Hozzá fogtok visszatérni." (2:245)