London utcáin botorkáltunk: előttem ember, jobbra ember, balra ember, hátam mögött ember- nem volt semmi változatosság a négy égtáj felé. Tapostunk egymás sarkára, senki nem figyelt előre, sem hátra, rohantunk, vitt az ár. Az egyeduli, amire én figyeltem, a testvérem, hogy nehogy elveszitsem, s valahova továbbússzak az emberóceánban. Na meg a táskámra is ügyeltem, meg a zsebeimre, állitólag kellett.
Kinéztem a tömegből, azaz felnéztem, kilátni ugysem lehetett, csakis felfele, ahol az esti fények és a magas épületek vakitottak meg, majd kábitottak el, igy megmaradtam az előttem levő ember bokájánál és a saját táskám látványánál. Ez elég volt. És még nem is jártam New Yorkban.
A délelőtt egy kendős néni szólitott meg. Magára mutogatva, azt mondta:
- Cristian. Majd rám mutatott és azt kérdezte:-TU cristian?
Nagyra meredtek a szemeim, s hát mi más is jöhetett volna ki a számon, mint az, hogy "honnan is tettszett jönni?". Kiderült, hogy Temesvárról...az autóbusz visszafele meg nagyon drága, s nincs szegénynek pénze hazajönni, a rég látott, drága jó Romániába. Nem hitte, hogy nincs sok pénzem, de a 2 fontot konnyes szemmel megköszönte.
Egy testvér, akitől épp buszjegyeket vásároltunk figyelmeztetett, hogy ezek az emberek beöltöznek muszlimnak, és úgy koldulnak muszlimoktól, abban reménykedve, hogy testvériség alapján könnyebben megszánjuk és segitjük őket.
Fel is ment a pumpám, hogy ilyet feltetelezne valaki egy román néniről, s meg is mondtam a testvérnek, hogy ha hiszi, ha nem, nálunk igy járnak az emberek, főleg falun minden öreg néni kendőt hord, sőt, ez a néni még be is vallotta az elején, hogy keresztény. Meg azt is hozzátettem, hogy a Próféta (béke legyen vele) arra tanitott minket, hogy segitsünk az elesetteknek, s avval, hogy én adtam, a saját kötelességem teljesitettem, ha pedig a néni hazudott, Isten tőle kéri számon. Nekem elég hitelesnek tűnt a néni-na, mondjuk azt nem igazán hittem, hogy tényleg buszjegyre gyűjt, de nem néztem ki belőle azt, hogy azt a kis aprópénzt kocsmában költené el, s mivel Londont annyira nem ismerem, hogy 5 méterrel sem mertem arrábbmenni megnézni, hogy van-e egy sarki pék vagy bármi, ahol élelmet vehetnék, szokásomhoz nem hűen, ezen alkalommal mégiscsak pénzt adtam.
Mozgalmasan telt a nap, mig végül este fáradtan egy sütis előtt álltunk sorban. Volt ott csokis, fehércsokis, csokis narancsos, kókuszos, hmmmm, micsoda illatok. Épp azon elmélkedtünk, hogy melyik lehet a finomabb, amikor egy kendős nő állt elém:
-Assalamu aleykum! SubhanAllah, alhamdulillah, mashaAllah-muszlima vagyok, mondja.
Segits, sziszter, terhes vagyok sziszter subhanAllah, mashaAllah, alhamdulillah, wAllahe. Egy kicsi pénzt sziszter wAllahe muszlim vagyok mashaAllah, alhamdulillah, subhanAllah.
Ennyi gyönyörű szó után, amit egy mondatban, ilyen sorrendben nemigen hallani, nem is tudtam hogy reagálni. Talán nem is várt reakciót a lány, mert tipegett topogott, valahova sietett. Megkérdeztem nagy hirtelen, hogy hova való, mire ő azt mondta: Bosznia.
Épp azon járt az eszem, hogy mikor kerülünk sorra, s mit szólna, ha egy sütit vennék neki, meg: de furcsán is beszél, mintha román akkcentusa lenne, de hát végül is a bosnyákoknak is lehet olyan akkcentusuk..és mégis, az Iszlámmal kapcsolatos szavakat nem úgy használja, mintha muszlim lenne... Mire megfordultam, már nem is volt ott, s akkor csapott belém, mint a villám, amikor a testvér megkérdezte:-Na, román volt?
Talán az volt, talán nem, Allah tudja igazán, de ha tényleg van ilyen, hogy valaki képes muszlimnak öltözni és úgy koldulni, nem birok eleget ámulni és egyszerre szégyenkezni az emberi leleményességen!
"Aki fegyvert fog ellenünk, nem közülünk való, és aki csal (minket) az nem közülünk való." (Sahih Muslim)
