2010. márc. 27.
Egész jó kis gondolatok
Sokszor, hiába van meg a napi öt imánk, az ima idején kivül megfeledkezünk Allahról, és arról a fantasztikus kegyről, amit Tőle kaptunk. A vezetést, az Iszlámot. Hogy mennyire tiszta és érthető minden, hogy mennyire racionálisan logikus az, ahogyan megéljük mindennapjainkat, ahogy fel van épitve az istenszolgálatunk, ahogy minden kérdésünkre ott a válasz, egyszerű kérdések, amikre sok vallásban csak állnak a tudósok és csóválják a fejüket. Ott a válasz! Ott a Korán! Allahu Akbar! O, Mindenható Allah, köszönöm most, és mindenkor, hogy megmutattad, hogyan éljek, hogy Neked tettsző legyen.
Nem igazán lehetett rávenni, hogy elfogadjam az Iszlámot, még amikor csak kutakodtam róla, mert folyton csak a bizonyitékokat kerestem. Aztán meglett a bizonyitékom, racionális, irracionális, nevezze ki, aminek akarja, én megtaláltam a Koránt, ennél nagyobb bizonyitek nem is kellett. Pedig utána találtam. Elég sokat...
Beszélgettem valakivel. Aki ismer "előző életemből", jól tudja, hogy mindig is szerettem a teológiai vonatkozásu beszélgetéseket, nem hiába felvételiztem teológiára. Van a messengeren egy amolyan status message. Muszlimokként hirdetnünk kell az Iszlámot, van aki bátor, kiáll egy térre s onnan kürtöli szét az örömüzenetet, van aki a családjában, barátaival beszél róla, én még botorkálva csak ott tartok, hogy a status mesage-ommal hirdetek. Régi ismerősök néha érdeklődve kattintanak rám, elbeszélgetünk, aztán, vagy úgy mennek tovább inshaAllah, hogy "hmmm", vagy úgy, hogy "na ez is aztán jól kinéz", bár eddig tudtommal ennyire sarkitott második vélemény még nem volt, alhamdulillah!
Visszatérve a beszélgetés esszenciájára...
Egy ismeretlen ismerőssel beszéltem, láttuk már egymást, együtt járunk vizsgákra, de kb ennyiből áll az ismerettség. Talán meglátta, azt, amit hirdetek, s arra válaszolt, talán az egész listájára elküldte a linket, nem tudom. Ének volt, szép, csak nem éppen igaz, Jézusról (béke legyen vele).
Válaszoltam neki egy youtube-os videóval. Mire érkezett a kérdés, hogy van-e Bibliám...természetesen van, kár, hogy per pillanat nincs itt velem.
Milyen vallásba születtem? Én buta, ahelyett, hogy a fitráról kezdtem volna mesélni, azt mondtam, reformátusnak neveltek...és igen, jártam templomba.
Miután jött egy pár antikrisztusról szóló idézet, még azt is megkérdezte, hogy olvastam-e valaha is a Bibliát. Persze, mondtam, hogy teológiára készültem.
Akkor, hogyhogy ez van-mármint az, hogy szerinte rossz úton járok?
Mert meg van irva, hogy aki később jön, az tévtanitásokat hoz, és mert az arabok az Ótestamentumban a vad nép, aki csak romlást hoz.
(És akkor hol van Isten Igazságossága, ha nemzetek alapján "osztotta szét" a tulajdonságokat-zsidók jók, arabok rosszak...elég zionista ize van, s sajnos a nácik sem alapozták másra tanaikat, de a Ku-Klux Klan se sokban tér el ettől. Zsidók. Igen, kiválasztott nép, hozzájuk jött a legtöbb próféta, ők kapták a négy Könyvből hármat: a Tórát, a Zsoltárokat, és az Evangéliumot...ez azért óriási megtiszteltetés, nem?)
Ha az Iszlám azt tanitja, hogy Jézus(béke legyen vele) próféta volt, akkor ez hamis tanitás. Ez is lemaradt a beszélgetésből, de most megbeszélem magamban: az unitáriusokról mért nem merünk beszélni? Hovatartozásuk szerint keresztények. Nem mondom, üldözték őket is eleget deviáns hitük miatt, amig mostanára már általában minden nagyobb egyház bevallja, hogy a Biblia nem (mind) Isten szava...csak emberek irták. Egy az Isten-szól az unitárius hitvallás. La ilaha il Allah, testvéreim, igy is van, jól tudjátok!
Térjünk vissza Ábrahámig (béke legyen vele), a két világvallás, ami tőle származott, azaz Izsáktól és Ismaeltől (béke legyen velük) a mai judaizmus és az iszlám.
Nézzük az alapvető megegyezéseket. A zsidók napi 3-szor imádkoznak, a muszlimok 5-ször. Kötelező az adakozás és a böjt. A zsidó kósert eszik, a muszlim helált. Disznó szigorúan kerülendő.
Férfiakat körülmetélik, menstruáció alatt nincs szeretkezés, homoszexualitás nem elfogadva(lesz valaki, aki ezt olvassa, s morog magában, tudom, drágám...neked más a véleményed :) ), házasságon kivüli kapcsolatokat nevükön nevezik: bűn.
És akkor most jöjjön egy alapvető különbség: a zsidók úgy élik meg, hogy a próféták hozzájuk jöttek, egy nemzethez, mig a muszlim úgy tekint rá, hogy mint sok más nemzethez is, a zsidókhoz is jöttek próféták, figyelmeztetni a helyes útról. Emlékezzünk csak Jézusra (béke legyen vele), amint kritizálta az irástudó farizeusokat. Igen, rabbik, akik úgy alakitották a törvényeket, és a teológiát, ahogy nekik jól esett. Nem ismerős? Ma is mindenki ezt csinálja...úgy alakitja Isten szavát, vagy úgy magyarázza, hogy neki legyen jó.
Nem kell disznótól tartózkodni...elvégre az egyik legfinomabb hús. Ja, nem azért, csak amiatt, hogy Jézus (béke legyen vele) valamit mondott. Az is mondta, hogy nem azért jött, hogy eltörölje, hanem, hogy betöltse a törvényeket. Azt meg ugy lehet csinálni, ha betartja. Hogyan tudod Jézust(béke legyen vele) igazán követni? Vannak kis "What Would Jesus Do" karkötők. Nekem is van. Amig ott volt a kezemen, néha elgondolkodtam, hogy vajon jó-e amit csinálok...de abba soha nem gondoltam bele, hogy Jézus valójában mit és hogyan csinálhatott annakidején. Imádkozott. Ha zsidó volt, akkor napi 3-szor. Leborult a földre. Igen, a zsidók is úgy imádkoznak. Körülmetélték. Nem evett disznót. Furcsa dolgok igy elsőre, de ha Jézus igy csinálta...mi miért nem csináltuk ugyanúgy?
Mondott is Jézus (béke legyen vele) valamit a Biblia szerint:"Valamennyi parancsolat közül melyik a legfőbb? Jézus így válaszolt: Ez a legfőbb: Halljad, Izráel, a mi Istenünk egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és teljes erődből! A másik ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat." (Márk 12, 28b-31)
"Én az Úr vagyok a te Istened aki kihoztalak téged Egyiptom földébol a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én elottem". (2Móz 20,1-3)
Ó, és Új Testamentum...a legfontosabb ugyanaz...s bár Jézus (béke legyen vele) ezt hirdette, a farizeusoknak nem tettszett, s igy a zsidók nem fogadták el őt prófétának. Kár, hogy a keresztények jobban szimpatizálnak a zsidókkal, pedig az iszlám áll közelebb ebből a szempontból. A zsidók el se fogadják Jézust. De ezek szerint jobb az, ha el sem fogadják, mint az, hogy prófétának nevezzék.
Nagyon elbeszélgetnék egy unitáriussal most.. :)
Teológusokkal beszéltem már. Azok közül, akik bejutottak, lelkészekkel is. A teológia elvégzése után van aki azt mondja magáról, hogy üres lett. Pár év utan siklik ki a hit a szivükből. Nem nehéz megemészteni azt a sok igaz információt, amit ott tanitanak, de amiről később senki nem mer beszélni. Egyszerű kérdések, s fájnak a válaszok. Mikor irodott az Újszövetség? Mikor élt Máté, Márk, Lukács, János? Ki irta az Evangéliumokat, ők négyen? Beszélt Jézus szentháromságról? Tudtad, hogy 325-ben fogalmazták meg a szentháromság tézist Niceában? Hol van Isten igazságossága, ha őseinkért büntet? Mi lesz azokkal, akik nem ismerhették meg a keresztény tanokat, pl, ha egy gyerek meghal, hova kerül? Bűnös léte miatt Pokolra? Nem, Jézus megváltott...meg, de akkor igy mindenki a Mennybe jutna, ha csak ennyiről szól. Nem, csak akkor, ha elfogadod Jézust megváltónak. Jó, és akkor menjünk vissza a halott gyerekhez...?!
Emlékszem a suliban pl magyarórákra, hogy mennyire nem füllett fogunkra, hogy házifeladatot csináljunk. De soha nem mi voltunk a hibások. Vagy elvették a villanyt, vagy főzni kellet, vagy valaki hazahozott egy virust, vagy sétáltatni kellett a kutyát. Úgy nőttünk fel, hogy sokmindent másra kenünk...mert az könnyebb. Mikor jutunk el oda, hogy tényleg tudatosuljon bennünk, hogy az amit nap mint nap teszünk, fel van jegyezve, s minden eges cselekedetünkért felelnünk kell, nem a villamosművek, nem az anyukánk, nem a társaink, nem a kutyánk, csakis mi.
Te! Te, te, te. Lefeküdtél már úgy, hogy mashaAllah, na ez egy gyönyörű nap volt, mert tudtommal minden lehetséges rossztól távoltartottam magam. Egész napos dhikr-ben voltam, Allahról megemlékezve, egy pillanatig se néztem senkire rosszhiszemmel, nem mérgelődtem fel picurit sem, ha összetört a kedvenc vázám, vagy szénné égett az ebéd, vagy kirugtak a munkahelyről, hanem csak annyit mondtam mosolyogva, alhamdulillah. Hála legyen Allahnak minden percért, jóért, rosszért, kegyekért, próbatételekért, könnyűségért, nehézségért, gazdagságért, egészségért, betegségért, mert minden amit kapunk csakis Tőle kapunk, s akkor a legjobb, ha hálásak vagyunk érte.
Alhamdulillah, hogy beszélgettünk, sokminden felelevenedett bennem, történelmi adatok, évszámok, igazságok. Erre annyi választ kaptam, hogy "sokmindent mondanak...", és "az ember el kell döntse, hogy mit hisz, mert ha bizonyitani kell, akkor az már nem hit".
Alhamdulillah, alhamdulillah, alhamdulillah, és mégtöbbször alhamdulillah, hogy minden, amit hiszek, észérvek alapján hiszem. Mindenre van magyarázat és mindent meg lehet érteni, csak akarni kell, kutakodni, folyton tanulni. Allah szereti azokat, akik keresik az Igazságot.
"Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert õk megelégíttetnek."(Máté 5:6)
"...és vitába szálltak veled az Igazságról azután, hogy az világossá vált, mintha nyitott szemmel a halálba űzetnének!"(8:6)
1.Allah, a Könyörületes és irgalmas nevében.
2.Dicsőség Allahnak, a teremtmények Urának.
3.a Könyörületesnek és az Irgalmasnak,
4.aki az Itélet Napját uralja!
5.Néked szolgálunk és Hozzád fordulunk segitségért.
6.Vezess minket az egyenes úton,
7.azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál,
s ne azokén, akiket haragvásod sújt,
sem a tévelygőkén (Al-Fatiha, kezdő Szúra)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Salam kedves Timi!
VálaszTörlésVáltozatlanul nagyon tetszenek az írásaid.Már az elejétől láttam vagyis olvastam,hogy te valahogy más vagy,jó értelemben.Érződik minden szavadból,hogy tanultál is a vallásról és nem csak úgy gondolod azt amiről beszélsz.
Ez egy érdekes dolog,hogy a zsidók nem fogadják el Jézust.Vajon miért van ez?Több helyen is olvastam erről.Azt is lehet olvasni,hogy Jézus nem Izraelben született.Ezt mondjuk régészek bizonyítják.Nem tudom,mert én ezzel nem tudok vitába szállni de nem is bólintok rá.Végül is mindegy,hogy hol született/bv/a lényeg,hogy hiszünk benne és tudjuk.
Meg kérdezhetem,hogy miért nem sikerült a teológiai felvételed?a sikerül akkor most református pap lennél?Bocsáss meg kérlek,ha olyat kérdezek tőled ami nem tartozik rám csak kíváncsi vagyok rá.De végül is nézheted úgy is ez a dolgot,hogy Allah nem ezt a feladatot adta neked és ezért nem sikerült a felvételid.Az utad az iszlám volt.Én így gondolom ezt.Tudod semmi sincsen véletlenül.
Miért nem mernek beszélni a teológián tanultakról?Miért lesz üres aki elvégezte a teológiát,elvesztik a hitüket?Miért?
Kérlek ne haragudj,hogy kérdezek de engem sok minden érdekel,szeretek olvasni és tudni sok mindenről.
Allah áldjon téged és vezessen utadon.
Erzsi
Waleykum salam!
VálaszTörlésKedves Erzsi! Miert van az, hogy a keresztenyek nem fogadjak el Mohamed profetat (beke legyen vele)? Pont azert, amiert a zsidok sem fogadjak el Jezust(b.l.v)... :)
A teologiara keszultem is meg nem is, azaz tobbnyire atmentem a vizsgakon, kiveve az utolso kettot, amit startbol utaltam: a katet bemagolni es enekelni(marmint a vizsgaztato kozonseg elott). A reformatus teologian 1 szal lanyzo juthat be, abban az evben nem en voltam a szerencses...alhamdulillah!
Ha sikerult volna, akkor most meg mindig teologus lennek, de Allah tudja valojaban mi lett volna. Nem igy lett, hala legyen Neki!
Azt irod, nezhetem ugy is. Nem is, hanem ugy. Feltetlenul ugy nezem, mert eletem kiteljesedett az Iszlamban. Van celom, van ertelme az egesznek, vannak kotelezettsegeim es jogaim, van egy eletem, amivel tudok is mit kezdeni, nem csak tengodom a nagyvilagban. Marmint tengodom, es nagyvilagban is, de attol a lenyeg, a belsom az biztonsagban van, mas nem szamit.
A veletlenekben en sem hiszek, mert minden apro lepes amit megtettem az Iszlamig szerves resze volt az utamnak. Kezdodott az emberi kapcsolataimmal, folytatodott az egyiptomi utazasommal, es vegul zarodott egy buta viccel, ami elvezetett az Iszlamig.
Hogy a teologian mert nem beszelnek rola? A teologian tanitjak. De ugy kezdik az orat, hogy "az itt tanultak ne befolyasoljak a hiteteket". Es igy sok teologus, mire befejezi a teologiat, a halomnyi tanulas, es fajdalmas igazsag utan oda jut, hogy talan mar nem is hisz. Allah orizzen tole, de elofordul. Szerintem pedig azert, mert nem talaljak az alternativat. Ha nincs szentharomsag, vagy ha a Biblia nem is az, ami, vagy ha mindaz, amiben eddig felnottek, nem is ugy van...akkor mi az igazsag? Mirol lehet, mirol kell predikalni? Hogy lehetne megmondani egy gyulekezetnek, hogy: figyeljetek, amiben hisztek, nem pont ugy van...sehogy. Kaosz lenne. Eppen ezert nem is beszelnek rola. Eloszor amikor megtudtam, hogy a Biblia nem "Isten Igeje", ahogy annakidejen tudtam, egy egesz vilag tort ossze bennem...de rendesen. Felhagytam a vallassal majdnem teljesen.
Van viszont olyan lelkesz, aki megtalalja a sajat alternativajat, es kitalal egy vallast, pl azt, hogy Satan pedig nincs is...
Veszelyes vizek ezek, s eppen ezert vagyok en halas, hogy megtalaltam az Iszlamot. Amit tudni kell, tudok. Minden tiszta, es nem magyarazhat bele az ember, amit akar. Ott a Koran, le van benne irva. Tenyek vannak, s nem az, hogy: "szerintem", amit ifin sokszor hallottam. Ertem itt a teologiai reszre persze. Tudjuk, hogy ki Isten, mit var tolunk, mi a celunk, hogy van Satan, hogy hogyan kellene elnunk, hogy van Paradicsom, es van Pokol. Ugyanezekre a kerdesekre sok keresztenytol mas-mas valaszt kapnal.
Allah aldjon teged is, es vezessen mindannyiunkat az Egyenes Uton!
Tazmeen