Phenylethylamin

Mostanában egyre többször fogalmazom meg ugyanazt, úgyhogy itt az ideje, hogy végre virtuális papirra vessem ezeket a gondolatokat.

Az ember célja többnyire az, hogy megtalálja boldogságát. Keresi is mindenki nagy buzgón, s illúziókba sodorva önmagát meg-megtalálja, ki a barátokban, nagy zajos társaságban, bulikban, ki az alkoholban, nőkben, drogban, pénzben, hatalomban, hirnévben és karrierben. És mindenki boldog.
Áááá, dehogy...
Egy idő után mindennek a varázsa elmúlik, az ember megunja az úgynevezett barátait, akik csak akkor veszik körül, ha jó kedve van, amint leáll a zene, lelkében óriási űr és zakatolás keletkezik, kijózanodik, elhagyják vagy elveszti munkahelyét. Hát akkor mi más maradhat hátra, itt az ideje családot alapitani. Vége a bulizásnak, komolytalankodásnak, jöhet a feleség. Dúl is a szerelem, hosszú hónapokig, mig mindketten arra nem ébrednek, hogy semmi nem a régi.
És itt jön be a kémia.
Phenylethylamin. Ez az az anyag, ami "szerelembe esésünkkor" keletkezik, és a tudósok szerint átlagban 2 évig található a szervezetünkben. Ez idő után az ember kiszerelmesedik a párjából...kémiailag legalábbis.
Hogy van az, hogy ezek után mégis vannak olyan párok, akik hosszú éveken keresztül még mindig együtt vannak?
Hát úgy, hogy azok az emberek, vagy megcsalják egymást (titokban, vagy akár nyiltan is), vagy valami nemesebb cél tartja őket össze. Megérkeztünk.

Abu Hurayratól jegyezték fel, hogy a Próféta (béke legyen vele) azt mondta:"Egy nőt négy dologért vesznek feleségül: a gazdagságáért, a családi hátteréért, a szépségéért és a vallásáért. Igyhát vallásos nőt vegyél feleségül, különben a vesztesek között leszel." (Al-Bukhari)

Rengeteg hivő férfi és nő van odakinn a nagyvilágban, akiket az hajt, hogy Istennek tettsző életet akarnak élni, hogy az Ő törvényeinek akarnak megfelelni. Vannak kevésbé vallásos emberek, de nekik is vannak elveik, valami olyasmiben hisznek, amiért érdemes megmaradni egy házasságban-hűségben.
De mégsem teljesen erről van most szó.

Egy muszlim házaspár nem engedheti meg magának, hogy túl közeli kapcsolatba kerüljön az ellenkező nemmel. A férfi nem bókolgat más nőnek a feleségén kivűl és a nő nem fecseg feleslegesen férfiakkal. Szigorú? Lehet. De, hogy igy a legegészségesebb, az is biztos. Kivel, és hányszor fordult már elő az, hogy ártatlan internetes csevegésből óriási szerelem lett, vagy a kedves titkárnő félreértette a bókjainkat, vagy a szomszéd azt hitte más a célunk, amikor túl sokszor fordultunk segitségért hozzá-pont amikor a felesége nem volt otthon, vagy a legjobb haverunk már nem is úgy néz ránk, mint a legelején. Az, hogy több embernek tettszünk, mindig a kedvünkre van, hisz ez hajtja a legtöbb embert: a megfelelni akarás.
Meg akarunk felelni legelőször a szüleinknek, majd a barátainknak, iskolában, munkahelyen, mindig, mindenhol meg kell felelni, és annak függvényében, hogy épp kivel játtszuk a szindarabot, újabb és újabb álarcot kapunk elő. És az identitás-kavalkád közepette elfelejtjük, hogy van Valaki, aki az összes álarcunkat látta már, Aki előtt senki nem játtszhatja meg magát, Aki minden rejtett gondolatunkat ismeri...és Neki...Neki soha nem akarunk megfelelni, pedig Ő kellene legyen az első!
Ő az, aki mindazt lehetővé tette, ami minket körülvesz, az Ő teremtése által élünk, az Ő gondoskodása miatt van mit ennünk, az Ő szeretete miatt van kit szeressünk.
De erre nem sokan gondolnak, amikor megtörve végetvetnek életüknek, fennhéjázva kidobják a maradékot vagy unottan továbbállnak a következő baráthoz és barátnőhoz, mert "nem működött" a kapcsolat.
Visszaérkeztünk.

Phenylethylamin. Ez az az anyag, amitől szerelmesek leszünk. Nem attól, hogy pont azt az illetőt találjuk meg, aki a tökéletes, hanem attól lesz ő a tökéletes, mert szerelmesek lettünk bele. Mert bizony a szerelem jön-megy, elpárolog és felszivódik, kihal és újjáéled-valaki mással. Elvégre...phenylethylamin.
És ekkor jön be a muszlim párválasztás szépsége.
Ha az ember valakit vallásossága alapján válogat társául, óriási esélye van arra, hogy hosszú éveken keresztül gyönyörű házasságban éljen. Egy a közös céljuk, Allah szolgálata, a jócselekedetek, a tanulás, a jó házasság, a tehetséges gyereknevelés, az olyan gyerekek nevelése és tanitása, aki majd teljes szivből szeressék Allahot és minden pillanatukkal az Ő közelségét keressék. InshaAllah.
Ha valaki talál egy ilyen társat, akinek ilyen gyönyörű céljai vannak...ki a csudát érdekel még, hogy az illető focizik vagy pingpongozik, milyen zenét szeret vagy nem is hallgat zenét, milyen filmeket néz, mi a hobbyja...az alap megvan, ami mindkettőben ugyanaz: a törekvés. Másoknál ez forditva történik. Kezdődik a hobbyval, a zenével, a filmekkel, és amikor oda jutnak, hogy házasságról, gyerekekről legyen szó, kiderül, hogy az egyik a gyerekvállalástól fél, a másik a karrierjét akarja még épiteni, egyik bulizni akar még, másik nem is biztos, hogy egy emberrel akarja leélni egész életét.
Pedig ha a célok ugyanazok, és a társak szimpatikusak egymásnak...vonzódnak egymáshoz(jó, hogy ide bejön sokminden, a szépségtől a hobbykig, de nem ez a lényeg)...abból bizony szerelem lesz, mert a kémia beindul...
Sokféle emberbe lehet szerelmes lenni, sokféle emberből lehet kiszeretni. Aki játtszadozik, megengedheti magának. Aki komolyan veszi az életet, az tudja, hogy az evilági élet csupán megpróbáltatás, úgyhogy nem árt az okos hozzáállás, és az erős önkontroll!

Hogy ne hazudtoljam meg önmagam, én, aki mindig azt mondom magamról, hogy mindig a szürkét látom, soha nem a fehéret és feketét, itt egy kedves idézet, amiről ez az egész téma eszembe jutott:
"It is wrong to think that love comes from long companionship and persevering courtship. Love is the offspring of spiritual affinity and unless that affinity is created in a moment, it will not be created for years or even generations."
(Khalil Gibran)

Spirituális affinitás. Mi más is lenne ez, mint Allah szolgálatára való vágyódás. Ha ez a szikra megvan, és a két fél felismeri a jót egymásban, inshaAllah olyan kémia indul be, ami Allahnak tettsző, s egy életen át tart(hat), ha az igaz, iszlámra való törekvés megmarad.
Örök romantikusból úgy tűnik lassan átalakultam valami olyanná, amire nincs szó. Hiszek a szerelemben, de nem abban, amiről a regények, költemények és filmek szólnak...hiszek abban, hogy ha két ember Allahért szereti egymást, az olyan spiritualis magasztosságot hoz életükbe, amit egy kis kémia nem visz zátonyra.
Tudom én, hogy a mai világban mindenki sürget és igyekszik, de ha az embernek van elég türelme és fohásza, megtalálhatja azt a szerelmet, amiről még könyvek nem szóltak.
Ha pedig valaki már nagyon türelmetlen, "éhes a szerelemre", egyen csokit! Az is tele van phenylethylaminnal...