Keith (2008)

Valamiért újra- és újranéztem egy filmet. Talán mert jó rendezés? Talán mert jó volt a sztori? Talán mert jók voltak a szinészek.
Nem. Nem tudom...
Azért mert soha nem láttam ennyi keserűséget valaki szemében. Azért, mert az a fiú, aki velem egyidős olyasmit ad vissza játékával, amit még életemben nem láttam. Az is lehet, csak beleképzelem, csak látni akarom. Nem érzem át, mert nem érezhetem, és mégis átérzem, mert mindig ezt teszem.
Az a keserűség, az a félelem, az a düh, ami gyötri sorsa miatt, azok a kétségbeesett őrült ötletek... Kamasz, de felnőtt. Vicces, pedig valójában megkeseredett. Bánt, pedig valójában szeret. Bátor, s közben úgy fél, hogy ajkaira kiül a sirás, szemeiben megreked a gondolat- ugyanaz a gondolat.
A lány pedig...magabiztos. Komoly tervei vannak, mindent előre kitervezett, megálmodott. Mindenkinek, és mindennek megfelel. És mindezek közepén megtalálja önmagát: azt a lányt, aki nem akar többé megfelelni, hanem egyszerűen önmaga akar lenni.
Önismetetről elmélkedtem a napokban. Irni róla könnyű, de gyakorolni a nehezebb.

Önismeret: azért néztem újra a filmet, mert valami megfogott benne, és nem jöttem rá, mi az. Talán eszembe jutott, mennyire bonyolultak néha az emberi érzések, mennyire furcsa is a sziv. Talán magamra ismertem. Néha én is tudok kesernyés vicceket ejteni. Néha én is tudok mosolyogni, mégha belül fáj is -és aki ismer, meglátja mosolyom mögött, a szememben megbúvó könnyeket. És, ha meg is látja, de nem szól, nem akarja látni, A Tudó biztosan tudja, mit rejt szivem. Neki mindent elmondhatok, hisz tudja, és megérti akkor is, ha még én sem értem önmagam.
Régebb én is megfeleltem mindennek és mindenkinek, de nem a Mindenség Urának. Még most sem sikerül, de legalább igyekszem...Régebb én is sokmindent megterveztem, megálmodtam, s az álom kártyavárként hull össze, ha az isteni elrendelés bekövetkezik.
Én is láttam már mást mosolyogni úgy, hogy közben szakadni látszott a szive, s én is bántottam már mosolyogva, szivtelenül.
Voltam már a lány, s kicsit voltam már a fiú is. Voltam már magabiztos és voltam már kétségbeesett. Voltam már játékos és voltam már játékszer. Voltam már szép királylány és voltam már rút kiskacsa is. Voltam már vidáman szerelmes és volt már a szivem összetörve is.
Voltam.
Most más vagyok. Nem sokban más, de az az önismereti fejezet már megmarad nekem-titok.

A filmet viszont újra lehet nézni, újra lehet élni, mig elő nem bújik a fájó igazság, s az ember megismeri igazi lényét.

Natalie: Who the hell do you think you are?
Keith: Who do you think I am?
(KEITH 2008)