-Bizd magad Istenre!-szoktam mondogatni mindenkinek. Meglátod, Ő megsegit!
Másnak jótanácsot osztogatni igen könnyű...
Történt egyszer, hogy haza akartam repülni. Ám nagy pácba kerül az ember leánya, ha jól bevásárol, és meghaladja a repülőre felvihető kilók mennyiségét. Kivéve, ha sok a pénze és mellesleg nem zsugoriskodik.
Megvettem a buszjegyet. Két orám volt, hogy elérjem a repülőt, ami bőven elég, hisz a busz pont a reptéren áll meg.
Két héttel indulás előtt összecsomagoltam, kicsomagoltam, visszacsomagoltam és ujracsomagoltam. Sehogy nem lehetett összeszuszukálni a cuccokat úgy, hogy ne kelljen majd ráfizetni. Az utolsó kombináció mégis úgy tűnt még belefér az ingyenes kategóriába. Elindultam egy nagy bőrönddel és egy tevéénél nagyobb púppal a hátamon, arról elmélkedve, hogyan csomagolhatnám újra, mégjobb kombinációban a dolgokat. A gyomromat a torkomban éreztem amikor beültem a kocsiba, majd felültem a buszra és elindultam. Mi lesz majd velem?! Ráfizetek! Te jó ég! Pénzbe fog majd kerülni, hogy hazavigyem a csomagom. Vajon, dobjak el valamit? Megéri ráfizetni? Egy fabatkát nem adok, az az összekucorgatott pénzem!
Keringtek a gondolatoka fejemben, már nyelni is nehezen tudtam, amikor a busz leállt. És állt. Egy óra mulva már eszembe jutott, hogy mi is lenne akkor, ha lekésném a repülőt. Ááá, dehogy késem, ha most elindulnánk még mindig lenne egy egész órám becsekkolni, de vajon mi lesz majd a csomagommal? 1 óra és 50 perc után azt mondtam: még mindig van 10 perc, de mi lesz a csomaggal? És három óra után végre megfeledkeztem a csomagról.
Olyan mély nyugalom töltött el, mint amikor egetrengető vihar után kibújik a nap a felhők közül, sőt még szivárvány is átivel az égen.
Mosolyogva aludtam el a székben. Hosszú lesz ez az éjszaka, és kell az erő a holnapi próbatételre. Kaptam egy taslit, egy emlékeztetőt a Mindenhatótól, hogy jussanak eszembe a saját szavaim, és az Ő szava: "...Ha pedig elhatároztad magad [valamire], akkor hagyatkozzál Allahra! Allah szereti azokat, akik [reá] hagyatkoznak" (3:159)
Megérkeztem, új jegyet vettem, ráfizettem a csomagra, s majdnem minden pénzem elment. Igy kellett nekem! :)
Visszafele jövet azt hittem tanultam az esetből. Minden simán ment, nem álltunk meg az úton, de azért túl sok pénz most se volt nálam. Minek is, úgyis kijönnek értem, ha meg valami baj van, úgyis van a kártyámon. Elintéztem, kijönnek értem, tehát nem kell pénz buszjegyre, megeszem. Meg is vettem az igencsak fontos, egeszséges, laktató és olcsó dolgokat: egy nagy adag chipset és egy kétes szinű és szagú buborékos löttyöt. Elengedhetetlen utitársak...De azért még mindig volt pénzem, egy buszjegyre csak elég.
Már alig 1-2 órára voltam az új otthonomtól, amikor megálltunk egy pihenőre. Hiába volt még abból amit evésre szántam, megviszketett a szám a jó meleg péksütemények láttára. Veszek egyet, úgyis mindjárt megérkezek, meg úgyis jönnek értem, nem kell a pénz, ha meg kell, ott a kártya. Indult a busz, én épp az utolsó falatot ettem a hagymás-sajtos-krumplisból, amikor megszólal a telefon:- Nem baj, ha nem jövök ki érted? Mondtad, hogy busszal is tudnál jönni, még hajlandó vagy rá?
Ha egyszer valamit mondtam, ahhoz tartanom kell magam..."hát persze"...ugyis ott a kártyám. Megoldom én! Allahra hagyatkozom.
Megérkeztem, megtaláltam az automatát, tartottam a markom, és semmi. Újra és újra próbálkoztam és megint semmi. Ott volt egy halal húsbolt, gondoltam benézek és kölcsönkérek a testvérektől, ők biztos segitenek. De nem! Majd megoldom én másképp, nehogymár ide alacsonyodjak! Továbbmentem, átsétáltam a hidon, be a városközpontba, végigpróbáltam az összes automatát, de nem ment. De én akkor is megoldom! Allahra bizom magam, és akkor meg tudom oldani! Bementem egy üzletbe, gondoltam, ha kártyával fizetek sikerül majd pénzbeli visszajáról kérni-mert itt olyat is lehet. De nem lehetett..
Most mi lesz? Sétáltam az utcán bambán magam elé nézve, s közben a gyomrom is émelygetta hagymás-sajtos-krumplistól, amit a busz olyan sikeresen felkavart. Jött velem szembe egy koldus, aki illedelmesen megkérdezte: -Nincs egy plussz fontod?
Talán először mondtam igazat ilyen helyzetben.
-Nem...nincs...
Visszaértem a halal húsbolthoz, és végre eszembe jutott, mit is kellene tennem...
elmotyogtam egy bismillah-t, és tudtam, egyedül nem tudom megoldani, hacsak Allah meg nem segit, az Ő Kegyelméből, és ezúttal alázatosan hagyatkozom Rá.
Bementem és a testvérek több pénzt is adtak, még arra is rákérdeztek, hogy elég-e, de biztos?
Hazaértem, és kikerekedett az utazás története, s végre rájöttem, hogy hogyan kellene utazni, vagy bármi mást tenni máskor. Eszembe jutott a hadisz, ami kerekké teszi a kis utazásom üzenetét, s megérteti velem ezt a két jó taslit. Talán máskor megfogadom a saját tanácsaimat...
Egy ember azt kérdezte a Prófétától (béke legyen vele): kössem ki a szamarat, vagy hagyatkozzak Allahra. A Próféta (béke legyen vele) igy szólt: kösd ki, és hagyatkozz Allahra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése