Vihar van. Sötét, és félsz. Összecsapnak fejed felett a fekete hullámok, rémisztően dörög, és minden egyes hang a szivedbe nyilall igazságával. Remegsz a félelemtől és sóhajtani sem kapsz levegőt. Egyedül vagy, de mégsem. Allah mindig figyel, bár elbújsz Előle. Nyomaszt a bűn. Becsukod a szemed, és azért könyörögsz, hogy legyen elfeledve, kitörölve. De, mint vésett betű, ott áll a Könyvedben. Mi lesz most? A napok telnek, az elme meg-megreked. Feledve sose lesz. Megbocsátva igen. Mert Allah Kegyelmes, Irgalmas, és Ő a Megbocsátó. A nap újra kisüt majd. Végigragyog a horizonton, és bevilágitja a szivedet, szivárvány szinekkel végigsöpri az emlékeket és új erőt ad. Allah Kegyes. Te nem vagy. Még magaddal sem. Engedd el a bűnt, az emléket, a haragot. Bocsáss meg. Magadnak is....hisz Allah megbocsát.
Ó, ya Rabb, kérlek, kérlek felettesd el a vihart, és hozz újra napsütést! Add Uram, hogy fogadjam el Kegyelmedet! Amin
Állnék Te elotted, Ó Uram, de félek. Félek Eléd állni, pedig közelebb vagy hozzám, mint a saját nyaki ütőerem. Mindent tudsz. Azt is, amit én nem. Talán, ha nem szólok Hozzád, megszűnsz létezni. Nem. Az a lelkiismeretem, a lelkem, aki lassan meghal Hiányodban. Leborulásom gyors, sietős. Hisz megrémülök Tőled, talán hirtelen lecsapsz és elpusztitasz bűneim miatt. De, hát ezt megtehetnéd bármikor. És nem teszed. Mert talán van mit tennem még, van miért itt lennem. Mutatod az utat, de én megvakultam. Nyisd fel újra a szemem, ó, Allah, nyisd fel a szivem, az elmém. Add, hogy az utadon járjak. Segits újra felkapaszkodni. Annyira letértem róla. Elsöpör az evilág, a bűn, az évődés, a tépelődés.
Adj egy tisztán felcsengő Fatihat az életembe!
"Allah, a Könyörületes és az Irgalmas nevében.
Hála Allahnak, a teremtmények Urának,
a Könyörületesnek és az Irgalmasnak,
aki az Ítélet Napját uralja!
Téged szolgálunk és hozzád fordulunk segítségért.
Vezess minket az egyenes úton,
azoknak az útjára, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén!"
