Pörög a körhinta, körbe-körbe, széditőn. Leugrik egy kislány, kiszáll a játékból.
Őrület. Szédület. Elege volt már, mérgesen néz rá. Mire jó ez?! Hisz ha leszáll, ugyis rosszul lesz. De kell a pörgés, a vidámság, nem lehet feledni a hajába kapó szellőt, ami vegig suhog nehéz fürtjein, s libbenti tova gondjait. Pedig kivülről nézve bődület. Butaság, sőt, kész őrület. Szive mégis visszahúz. Nehéz követ visel keblében: egy görcsös ragaszkodást, mely lélegzet nélkül hagyja, mig ujra vissza nem ugorhat. Pedig tudja, hogy a körhinta csak móka...
A körhinta még meg sem állt, a kislány újra rátalált.
Pörög a körhinta körbe-körbe széditőn. Ül rajta a kislány - könnyek közt.
"...És aki Allahra hagyatkozik, annak Ő elegendő..." (65:3)
